Derűlátóak a németek az Európa-bajnokságot illetően

MH/ MTI
2024. április 4. csütörtök. 17:29
Frissítve: 2024. április 4. 21:29

A YouGov cég által elvégzett közvélemény-kutatás és annak csütörtökön nyilvánosságra hozott eredménye négy százalékos emelkedést mutat abból a szempontból, hogy a németek közül mennyien bíznak a magyarokkal azonos csoportban szereplő Nationalelf végső sikerében.

Tavaly novemberben a megkérdezettek mindössze két százaléka vélekedett úgy, hogy Julian Nagelsmann szövetségi kapitány együttese lesz az Európa-bajnok idén, most viszont a kutatásban részt vevő 22 739 embernek már a hat százaléka vélekedett úgy, hogy a németeké lesz a trófea. Az emelkedést vélhetően az is okozhatja, hogy a legutóbbi két felkészülési mérkőzését megnyerte a német válogatott, amely előbb a világbajnoki ezüstérmes franciákat verte 2–0-ra, majd a hollandokat győzte le 2–1-re.

A YouGov által most megkérdezettek 22 százaléka mondta azt, hogy a döntőt talán megnyerheti a Nationaelf, 32 százalék viszont úgy vélte, inkább valószínű, hogy trófea nélkül marad a házigazda. A résztvevők 18 százaléka egyenesen kijelentette, nem lesz Eb-győztes a német csapat, míg 21 százalék tartózkodott a válaszadástól.

A házigazdák a skótokkal vívják az Eb nyitómérkőzését június 14-én Münchenben, majd a Marco Rossi szövetségi kapitány által vezetett magyarokkal találkoznak Stuttgartban június 19-én. A csoportkört Svájc ellen zárja a német válogatott június 23-án Frankfurtban.

Írta a Magyar Hírlap